A Közép-Dunántúl kirándulóhelyeit megéri megismerni

Sokan talán nem is gondolják, hogy Magyarországon milyen sok szép kirándulóhely van. Ilyen például a Közép-Dunántúl is. Korábban még én sem jártam ezen a gyönyörű helyen, azonban amikor magyarországi kirándulóhely után kerestem, akkor jöttek szembe velem a Dunántúl csodaszép tájai.

Korábban én is inkább külföldre utaztam, mert meg szerettem volna ismerni a világ minden táját, azonban rá kellett jönnöm, hogy még a saját hazámat sem ismerem igazán. Ezért úgy döntöttem, hogy az itt található csodás helyek mindegyikét fel fogom keresni.

Még diák koromban kezdtem el felfedezi a világot. Nagyon szerettem volna sokat utazni, ezért még a cserediák programban is részt vettem. Azonban ez nem volt elég számomra, ezért úgy döntöttem, hogy a nyári napokat kirándulással és utazással fogom tölteni. Azonban ehhez pénzre volt szükségem.

Ekkor döntöttem el, hogy diákmunka után nézek. A tanulmányaim mellett volt annyi szabadidőm, amivel tudtam úgy gazdálkodni, hogy tanulni és dolgozni is tudjak.

diákmunka

Kis keresgélés után rátaláltam a TopiWork Iskolaszövetkezet weboldalára. Itt nagyon sokfajta diákmunka megtalálható, ezért nem volt nehéz kiválasztani azt, ami számomra a legmegfelelőbb volt.

Mivel akkor vállaltam először diákmunkát, ezért nagy segítség volt számomra a TopiWork Iskolaszövetkezet weboldalán található információk. Ez az iskolaszövetkezet nagyon figyel arra, hogy a diákjait megfelelő módon tájékoztassa és minden fontos tudásnak a birtokában lehessenek. Éppen ezért, a honlapjukon nagyon sok olyan információ megtalálható, amit még a munkakezdés előtt érdemes lehet elolvasni.

Még blog oldaluk is van, ezért nagyszerű cikkeket is olvashatunk tőlük. Ennek köszönhetően megtudhatjuk, hogy milyen fontossággal bír az önfejlesztés, milyen munkahelyi etikettek vannak, hogyan zajlik az állásinterjú és hogyan tudunk rá felkészülni, miként írhatunk jó motivációs levelet, és hogyan kelthetünk pozitív első benyomást. Amennyiben érdekelnek ezek a témák és szeretnéd bővíteni a tudásodat ezeket a területeken, akkor mindenképp látogass el a TopiWork Iskolaszövetkezet honlapjára.

A gyakran ismételt kérdések között pedig olyan kérdésekre is megkaphatod a választ, ami talán már benned is felmerült. Ezekből a válaszokból megtudhatod, hogy passzív hallgatói jogviszonnyal hogyan tudsz munkát vállalni, hogyan zajlik a munka kezdés és a felmondás, mikor kapsz fizetést stb. Még a munkára való jelentkezés előtt ezeket is érdemes lehet elolvasni.

Ha egy diákmunkát vállalsz, akkor ennek számos előnye lehet számodra. Ilyen például az, hogy rugalmasan tudsz munkát vállalni és pénzt keresni. A tudásodnak megfelelő diákmunkát könnyedén ki tudod választani, és akár még gyakornoki munkát is vállalhatsz. Ennek köszönhetően már a diákéveid alatt megtapasztalhatod a munka világát, és szakmai tapasztalatra is szert tehetsz. Ha költőpénzre van szükséged vagy gyűjtögetni szeretnél a jövőre, akkor erre is van lehetőséged, a diákmunkának hála.

Amennyiben a TopiWork Iskolaszövetkezetet választod, akkor csalódás biztosan nem fog érni. Ha diákként állsz velük kapcsolatban, vagy cégként keresel olyan iskolaszövetkezetet, akikkel együtt szeretnél dolgozni, akkor olvasd el az eddigi visszajelzéseket róluk. Ugyanis ezekből kiderül, hogy mindig nagyon felkészültek és naprakészek, rugalmasak, megbízhatóak, és mindig a megfelelő jelölteket küldik az állásinterjúkra.

Cégként a legjobb iskolaszövetkezettel szeretnél együttműködni? Akkor ismerd meg a TopiWork Iskolaszövetkezet! Ha őket választod, akkor nagy valószínűséggel nagyszerű diákmunkaerőt fogsz kapni tőlük. Sőt, a diákmunkaerő sokkal kevesebbe fog a cégnek kerülni. Ugyanis nem kell járulékot fizetni utánuk, az adminisztrációt és a bérszámfejtést nem nektek kell elvégezni, az iskolaszövetkezettől kapott számla költségként elszámolható és díjmentesen átvehető majd a diákmunkás saját állományba.

Ismerd meg a TopiWork Iskolaszövetkezetet és vágjatok bele a közös munkába még ma!