Csajos csevegés az epilátorokról túra közben

Lassan már egy éve, hogy csatlakoztunk barátnőmmel egy túrázó közösséghez, akikkel közösen fedezzük fel Magyarország legszebb területeit. A mostani félévben a Közép-Dunántúlé a főszerep, az itt található tájakat járjuk be közösen. Gyönyörű helyeken járunk, erdős, lejtős kis ösvényeken, de voltunk a Dunakanyarban is.

Ilyenkor mindig jókat beszélgetünk túrázás közben, így lehet, hogy a múltkori alkalommal a lányok szóba hozták az epilálás témáját. Az egyik lány rögtön kapott az alkalmon, és elmesélte, hogy milyen jó epilátort talált a múltkor a BestMarkton. Ha az oldalon rákerestek, hogy epilátor, akkor 145 darab találatot ad ki, amik között rengeteg típus és márka van – többek között ezt tudtam meg a beszélgetésből. A legtöbben ott a Braun epilátorokra esküdtek, és hát abból sincs hiány a BestMarkt oldalán. Az egészen olcsó daraboktól a komolyabb és kicsit drágább készülékekig minden megtalálható náluk. Sőt, tízezer forinton belül sok más márka is van még, többek között Rowenta is, akiknek egy fehér epilátorukat már korábban meg is vette az egyik lány a csapatból.

Andi, aki felhozta az epilálás témáját, meg is mutatta a BestMarkt honlapját. Valóban nagyon jó kis cégről van szó, elképesztő sok minden található náluk, nem csak szépségápolási cikkek, hanem például barkácsolási termékek is. Na de nem volt időnk ilyen dolgokat megnézni, mert vissza kellett térni az epilátorok témájára! A lányok egy tucat terméket átnéztek, és külön szűrők szerint próbáltak mindenkinek megfelelő készülékeket találni. A legtöbbre egy év jótállás volt, de emellett 14 napos pénzvisszafizetési garancia is van, illetve azt is írják a weblapon, hogy a rendelések 96%-a két munkanap alatt teljesül, ami nagyon nagy érv a BestMarkt mellett. Ezen felül az Árukeresőn is megbízható boltként van számontartva, így nem kell félni tőle, hogy a náluk való vásárlás során bármi probléma adódik.

Szóval találtak is a lányok maguknak egy epilátor készüléket, ami mindannyiuknak tetszett. Épp három darab volt raktáron, ami tökéletes volt, mivel hárman akartak vásárolni a webshopról. Erre a termékre 24 hónapos jótállást adtak, ráadásul a vélemények résznél is jókat írtak róla, öt csillagra pontozták négyen is, ami a lányokat nagyon megnyugtatta. Rögtön meg is rendelték, hiszen bármikor elfogyhat a termék. Személyes átvételre kérték, mert így nem kell plusz pénzt ráfizetni, plusz azt írta a honlap, hogy így azonnal átvehető. Arról nem is beszélve, hogy már csak a fizetéskor vették észre, hogy kedvezményes áron vették az epilátorokat, darabonként 5000 forintot spóroltak rajtuk.

Így végül három nagyon jó minőségű epilátor gazdái lettek a hölgyek, amit a BestMarkt oldaláról szereztek. Egyszer lehet, hogy egy nap mi, fiúk is veszünk onnan valamit…