Imádunk kirándulni a családdal, ezért, ha időnk engedi, akkor útra kelünk. Kedvenc régiónk a Közép-dunántúli tájegység. A gyerekek főképp Székesfehérvárt és kiemelten a Bory-várat kedvelik.
Az utóbbi időben azonban a férjem jó párszor nem jött el velünk, mert eléggé feszült, ugyanis cégalapításon töri a fejét.
Ezért elkezdtem kutatni az interneten, hogy miként tudnék segíteni. Azt már alapból hallottam, hogy egy kezdő cég székhelyszolgáltatás tevékenységet folytató vállalkozás megkeresésével jár a legjobban, mivel a székhelyszolgáltatók egy csomó terhet, tennivalót levesznek a kezdő vállalkozások válláról.
Azt is mondhatnánk, hogy egy kezdő cég székhelyszolgáltatás nélkül jelentősen lemaradhat versenytársai mögött.
A Gross Székhelyben Otthon székhelyszolgáltató az ország egyik legolcsóbb, mégis garantáltan legmagasabb szintű szolgáltatásait nyújtó székhelyszolgáltatója.
A grossoffice.hu honlapon megtekinthetők szolgáltatásai, valamint hasznos tanácsai is a vállalkozók felé.
Alapszolgáltatásaik közé tartozik a cégnév cégtáblára való elhelyezése, a vállalkozások részére érkező levelek átvétele, azok beszkennelése, elektronikus úton való eljuttatása a vállalkozó felé. Havi egy alkalommal azokat postai úton is megküldik a vállalkozó által adott elérhetőségre.
Emellett a kiválasztott székhelycímen tartózkodnak munkatársaik, így fogadják a különféle hatóságokat is a vállalkozás képviseletében, valamint tűrik az esetleges kényszerintézkedéseket.
Ezen szolgáltatásaik az alapcsomagjukban szerepelnek, mely roppant kedvező áron érhető el 6, 12 és 24 havi konstrukcióban.
Székhelycímeik Budapesten a II., V., VI. és XII. kerületekben állnak rendelkezésre, valamint az IPA mentes Újlengyelen.
Kezdő lépésként a befogadó nyilatkozatot akár online, gyorsítva is elkészítik, és a szerződések vidéki irodáikban is aláírhatók: Győrben, Zalaegerszegen, Pécsen, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten és Székesfehérváron.